
Bevallom, nem sokat tudok a Public Poster Project-ről; de nem is hinném, hogy érdemes. A lényeg az, amit látsz - vagy amit nem.
'Our society is not perfect, and that makes it beautiful'.
A projekt a Behance Network-on látott napvilágot.
Pár évvel ezelőtt a Disney grafikusai arra gondoltak: érdekes lenne végignézni, mihez kezdenek a mesegyár ikonikus figuráival azok, akik nem az érzékeny ceruzához, hanem a festékszóróhoz, az olajhoz vagy a stenclihez szoktak. A kezdeti néhány skiccből mára korrekt kis kollekció állt össze a Disney és Amerika közismert street-art művészeinek együttműködésével.
A fejlemények a projekt saját blogján, a Bloc28-on követhetőek. Innen származnak a képek is.
...méghozzá nem is akármilyet. Avilághírű brit graffitis ezúttal (újra) más műfajba csapott és installációkkal zsúfolt tele egy apró üzlethelyiséget, a No. 89. Seventh Avenue South alatt. A rendhagyó kisállatbolt október 31-ig látogatható, 10-12 óra között; a honlapjára felhelyezett videók segítségével pedig mi is körbenézhetünk benne.
Még több videó a honlapon.
E! Street-art naptár van elérhetőben, lapjain a magyar és a nemzetközi utcakultúra jelesb emlékeivel. Letölteni, kinyomtatni, falratenni, lapozgatni.

(...) (Nagyon szép.)
Magyar vonatkozás.
Köszönöm a szólást, drusza. Nyír1 rulez.
ITT LEHET LETÖLTENI, vagy legalább megnézegetni. Utóbbi kötelező, különben menjél el, és ne is gyere vissza. Nem kötelező idejárni.
Hogyan lehet képregényt csinálni a háromdimenziós falból és a fotóból eccörre? Így.
d.billy, azaz David William legalábbis így csinálja, lufikból, ragasztószalagokból vagy színes papírokból feliratokat szerkeszt a falakra, esetleg nem is létező hangeffekteket jelenítve meg.
Forrás: Designboom
Slinkachu londoni művész; első szóló kiállítása augusztusban nyílik majd. Legismertebb projektje, amelyről hamarosan egy könyv is napvilágot lát, a Little People. Miniatűr figuráit több mint két éve helyezi el s hagyja sorsára London utcáin.
Csendes vasárnap. St. Mary Le Bow, Cheapside, London
Talán majd most. Exmouth Market, London
Érdemes szétnézni a Little People honlapján, vagy kalandozni Slinkachu többi blogján. Van csigás Little People, a Gyönyörű vandalizmus a street-arttal foglalkozik, a már nem frissülő A World of Birds pedig a madarakat magyarázza képregények segítségével.
Lassan tényleg beérik a street-art és a graffiti a komoly képzőművészet világába. Elkészült az első nemzetközi dokumentumfilm az utca művészeinek világáról - és jóllehet, a műfajhoz hasonlóan a film is sok szempontból rendhagyó, azért fontos szimptóma.
A Bomb It! című mozit Jon Reiss rendezte, akinek az volt a szándéka, hogy a kezdetektől, azaz a történelem előtti korok sziklarajzaitól a graffiti hetvenes-nyolcvanas évekbeli New York-i forradalmán át napjainkig feltárja a műfaj történetét. Ehhez olyan legendákat és mai hírességeket szólaltatott meg, mint Taki 183, TKid, Os Gemeos vagy épp Shepard Fairey. A forgatás helyszínéül szolgált Los Angeles, New York, Philadelphia, San Francisco, Tijuana, London, Párizs, Amszterdam, Barcelona, Hamburg, Berlin, Fokváros, São Paulo és Tokió is. Ha pedig valaki gyorsan meg akarná nézni, annyira nem is kell messzire mennie: a Bomb It!-et ugyanis vetítik a héten zajló zlíni filmfesztiválon, Csehországban.
A film készítői egy csoportot is létrehoztak a flickr-en, ahova bárki tölthet fel graffitiket.
Közben a kortárs művészet nemhivatalos európai fellegvárában, a londoni Tate Modern-ben is megnyílt az első street-art kiállítás, a múzeumnak otthont adó egykori erőmű falára pedig hat óriási graffiti került ideiglenesen. A művészek: a fent említett Os Gemeos, a bolognai Blu, a New York-i Faile-kollektíva, a párizsi JR, a brazíliai São Paulóból érkezett Nunca, valamint a barcelonai Sixeart.
Régi mániám, hogy a pesti zsidónegyed rehabilitációjának részeként a foghíjakat nem beépíteni kellene, hanem parkosítani, a tűzfalakra pedig ilyen óriás graffitiket készíttetni. Nem csak roppant olcsó lenne, de dokumentum-értékű is.
A Bologna környékén alkotó BLU már korábban szóba került e tájon. E bejegyzés aktualitásán az a rövidfilm, a MUTO adja, amely nemrég került fel BLU honlapjára és amely - legalábbis számomra - a graffiti és a film egészen újszerű ötvözete. Gesamtkunstwerk, polgárok.
MUTO a wall-painted animation by BLU from blu on Vimeo.
Forrás: notcot.org
Amennyiben gyermekünk rendszeresen az alábbi ábrára emlékeztet a családi otthonból való távozása idején, úgy kapjunk a fejünkhöz - figyelmezteti polgárait a kaliforniai Santa Ana: a gyerek graffitizni vagy tagelni jár. Márpedig "a különbség aközött, hogy a graffiti művészet vagy bűncselekmény, a legtöbb esetben az ENGEDÉLY!"
Orange County legnépesebb városának hivatalos honlapja még a kockázati tényezőket is listázza. Skubizzátok a kölyköt, ősök.
1. A tagelők és graffitisek többsége hímnemű.
2. A tagelők többsége statisztikailag a 12-18 év közötti korosztályba tartozik.
3. A gyereknek tagek vannak a cókmókján (tolltartó, füzetek, falak, ágy <sic!>).
4. Gyakran visel laza nadrágot vagy hord hátizsákot a kölke - ezekben el lehet dugni a festékszórókat (AHÁ!).
5. Sok színes filctolla, festékestubusa, -doboza, -szórója van - mert ezekkel graffitizni lehet.
6. Apró, ám éles dolgokat hord magával, amivel karcolhat sima felületekre. Tageket, ti.
7. Gyakran festékes az ujja.
Etc. A teljes, jóval hosszabb listát lásd a honlapon. Amely csak egyetlen dolgot nem árul el egyébként: mint csináljon az a szerencsétlen szülő, aki a fentiek átböngészése után döbben rá, hogy a gyerek eljár fújni. Jelentse fel? Tartson prédikációt a kanapén? Vagy esetleg nézzen magába, hogy miért is így kell megtudnia, mi csimotájának szívügye?
Forrás: Wooster Collective
A University College Falmouth diákjai között valószínűleg kevesebb a gólyaszívatás, mint a brit felsőoktatási intézményekben in general. Hogy miért gondolom? Mert a felsőbbéves diákok közt minden évben plakátpályázatot hirdetnek, mégpedig a Britannia egyik legjobb művészeti főiskolájára frissen felvett hallgatók számára adandó jótanácsokról. A 2007-es év terméséből szemezgettünk.
Lapozás után plakátok és képnézegető. (Igen, egy kis szex is lesz.)
művészet az, ami akaratlanul is gyönyörködtet
A skóciai Kelburn kastélya a 13. században épült, mai formáját pedig 1700 körül nyerte el. Mindmáig Glasgow earl-jének otthona - egyike egyébként azoknak a skóciai sasfészkeknek, amelyek a legrégebb óta vannak ugyanannak a családnak a birtokában. 1977 óta egyébként látogatható a nagyközönség számára is. És hogy miért fontos mindez?
Mert nemrég arra hívták a család figyelmét, hogy a kastély egy része átépítésre szorul: a teljes falburkolatot le kell cserélni. A munkálatok 2009-ben kezdődnek meg - addig is azonban a család tagjai graffitiművészeket hívtak meg, hogy beszínezzék a később leválasztandó falazatot. a festők: OS GEMEOS, NINA & NUNCA. Az eredmény páratlan és nagyon látványos: egy 17. századi chateau, mai falfestményekkel...
Ezt mondja a Német Olimpiai Sportszövetség új kampánya, amelyet a hamburgi Scholz & Friends ügynökség készített.
Csak azt nem tudom, hogy nem jutott az elhízott Dávid eddig senkinek sem eszébe.
Forrás: eternallycool
Hogy kicsoda is az a BLU? Ezt senki sem tudja igazán... Na jó, annyit tudni, hogy olasz graffitis, és a nagyméretű falakra specializálódott. Ha a nevét nem is, munkáit mindenki ismeri, aki érdeklődik a street-art iránt: morbid képei, hidegrázós torzfigurái számos nagyvárosban ott virítanak.

Érdemes körülnézni BLU honlapján vagy a blogján, és nemcsak mert megdöbbentően ügyes a grafikája, de mert jobbnál jobb dolgokkal találkozhat hazákfia. Itt van, teszemazt, az Evolúció, amely minden bizonnyal a világ leghosszabb falképe.
A pont Évié a találatért.
Nem, New Yorkot még mindig nem agresszív, gonosz földönkívüli rémek támadták meg. Csak egy Nick ál(?)néven dolgozó művész szórja tele papírszobrokkal a várost.


A gnómok egy-egy jó adagnyi New York Times-ból készültek - a helyiek jó része ebből szerzi a nap első élményeit.
TRAFFIC CONTROL - áll a dobozon.
forrás: myhumancomputer -> boingboing
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én első pillantásra beleszerettem. Ez a 24 éves nantes-i srác 'graffitizik', de nem festékkel: kis félgömbökkel Braille-írásos feliratokat helyez el itt-ott. Az esélyegyenlőség jegyében, akár.
Falfirkák. Pimaszak, bölcsek, csúfak és szépek.Az utolsó, aki elhagyja az országot, kérjük kapcsolja le a villanyt.
Most leleplezem a magyar street-artban való járatlanságomat, de a lenti alkotók közül csak Remi és Band nevét ismertem fel - ha valaki több infót tud, kommenteljen! A Simpsons-sorozat egyébként egy-két hete készült Filatorigátnál (szentendrei HÉV), a régi Viking Harisnyagyár falára.
fotó: MuMa
Sajnos forrásunk, a coolhunter sem tudott többet mondani erről a kis műteremlakásról annál, hogy a japán főváros Jingumae nevű városrészében áll. Nagy kár - ez a festés nagyon eredeti. Érdekes azt is megfigyelni, hogyan válnak az ablakok a műalkotás részévé.
Közel kétmillió nézővel a Youtube legnézettebb videói közé tartozik az alábbi, amely a japán Rinpa Eshidan csoport egyhetes munkáját örökíti meg. A 2005-ben alakult társaság vezérei Noiz-Davi és Daisuke Yamamoto, a fő tevékenység pedig a publikus festés és annak megörökítése. Tényleg érdekes, mennyiféleképp tud megváltozni pár négyzetméternyi falfelület.
(Ha pedig valaki jó magyar street-artot szeretne látni, érdemes leszálllni és sétálni egyet a szentendrei HÉV Filatorigát megállójánál.)
A hétvégén pedig a MuMa nyaralni megy; poszt legközelébb hétfőn várható. Jók legyetek!
RSS