A ljubljanai vár és a budai Palota: rekonstrukciós tanulságok

Ez a bejegyzés eredetileg a Szlovéniáról és Triesztről szóló nyári sorozat (1, 2, 3) záródarabja lett volna, de valamiért elmaradt. Talán jobb is, hogy most, a Palotáról szóló posztok után kerül rá sor, mert így még érdekesebb lehet, amit egyébként is ki akartam emelni vele.

Ljubljana, vár - fotó: wikipédia

A Ljubljana fölé magasodó Várhegyen álló épületkomplexumban az 1960-as évek óta zajló felújítások ugyanis számos roppant érdekes tanulságot rejtegetnek. Az itt zajló helyreállítás egyfajta arany középutat képvisel a műemlékvédelmi szélsőségek között, amelyek egyikére Magyarországon jó példa a minden maradványt bemutató, azokat félreérthetően egymás mellé pakoló, de a funkcionalitásig már el nem jutó simontornyai vár, a másikra a álom-középkort kritikátlanul, átlátszó hazugságok árán is újrateremtő nyírbátori kastély. A Ljubljanában máig zajló munkák fontos tanulságokat tartalmazhatnak a budai Palota majdani rekonstrukciójára nézve, amelyről már írtam.

Elolvasom »

A magyar templomépítészet legsúlyosabb bakija - Dunaújváros

Krisztus Király r. k. templom , Dunaújváros. Fotó: hg.hu

Magyar táj magyar ecsettel, vagy beszéljünk inkább ehelyütt pemzliről. Dunaújvárost sokszor negatívabb színben tüntetik fel, mint amilyen valójában. A város ötvenes-hatvanas években épült belső területei valójában elég élhetőek, mi több, olykor egészen kellemesek: sok a fa, van néhány jó épület, az iskolák, uszoda, könyvtár, mozi elérhető közelségben; a külső paneltelepek pedig éppolyanok, mint bármelyik más városban. A városnak az egyházi építészet terén sem kell szégyenkeznie: Ófaluban, az egykori Pentelén áll a (provinciális, de) barokk római katolikus templom és Szabó István nyolcvanas években épült, különleges református temploma. A régi temetővel szemben néhány éve felépült Nagy Tamás evangélikus épületegyüttese, a magyar téglaépítészet sokat citált, kiváló példája. Na és ott van, nem messze, ez is, a képen.

A dunaújvárosi római katolikus főtemplom helyét 1990-ben jelölte ki az önkormányzat, a tervezőt, Oláh Zoltánt, a Konstruma Kft. építészét pedig 1993-ban pályázaton választotta ki az egyházközség. Dunaújvárosban azonban, eltérően a legtöbb magyar településtől, nem duzzadt fel a hívők száma cunamiszerűen a rendszerváltás után, így az építkezés meglehetősen soká tartott. A felszentelést csak 2008. november 22-én ejtette meg Erdő Péter bíboros és Spányi Antal megyéspüspök - számol be a Magyar Kurír.

És itt értünk el ahhoz a ponthoz, hogy értelmeznem kéne a fenti látványt, amellyel, lelkemre, találkoztam már párszor, de egyszerűen nem tudok napirendre térni felette. Az egyetlen, ami oké, a szerkezet: 'fúrt cölöpökre támaszkodó, gerendarácson álló monolit vasbeton altemplom, acél rácsos tartókból kialakított főtemplom-tér, előregyártott vasbetonelem fedéssel' (forrás a kivitelező honlapja)- ez, ha nem is árulkodik túl nagy fantáziáról, egyértelműen a város fémipar meghatározta történelmére utal.

Na de a forma? A középső, sokszögletű felülvilágító (kupola?) meghatározta hajó mondjuk Balázs Mihály felső-magyarországi görög katolikus templomaira emlékeztet. Ezt a motívumot valószínűleg a két torony hivatott 'római-katolizálni'. Itt kifogyok a hasonlatokból. Miért lett a két torony alaprajza háromszög, ami nemcsak torz formát eredményezett, de a jelzésszerű toronysisakokból is keszekusza gerendahalmazt csinált? Az ormótlanra sikeredett tömeget miért nem oldották kicsit több ablakkal? És amit beleraktak, az, ó, miért olyan formájú, mint egy Walt Disney-rémálomban? Ha már van nagy székesegyház-ablak, akkor abba miért sárga drótüveg került? Azért, mert a tüzépen úgy hívják: katedrálüveg? És ha ekkora az egész pacni, miért egy megtalálhatatlan pinceajtó a bejárat?

Az építészcég büszke honlapján szinte értékelhetetlen minőségű belső fotókat is találni. Sajnos ezek sem segítenek sokat. Ennyire eltértek volna a tervektől? - néhány jobb épület a referenciák közül erre enged következtetni. Na de ilyenkor nem az építész feladata lenne berekedésig lármázni, hogy ez a torzszülött évtizedekre botránykőként meredezik majd a város északi kapujában?

A kilencvenes években sok ehhez hasonló szörny kelt életre békés városainkban s falvainkban, de alighanem a dunaújvárosi a legméretesebb. Vigasznak sovány, hogy a körben, a templom helyszínéül szolgáló völgy fölé meredő panelházakban lakók életét nem az esztétikum, illetve annak hiánya keserítette meg évekig, hanem a hajnali hatórás harangszó, amelyről a plébános annak ellenére sem volt hajlandó lemondani, hogy a völgy falai a hangot felerősítve továbbították a szigeteletlen ablakaihoz. 

Meixner Schlüter Wendt: Evangélikus templom, Frankfurt

Frankfurt egyik északi lakókerületében áll a Meixner Schlüter Wendt 2006-ban elkészült evanélikus temploma. A helyi egyházközség régebben ugyanezen a helyen, egy meglehetősen viharvert épületben tartotta összejöveteleit. Az építkezést megelőző költségvizsgálatok azt mutatták ki, a leghatékonyabb megoldás, ha nem teljesen új épületet emelnek, hanem részben felhasználják a hatvan éve ezen a helyen álló régi templom falait is. 

A telken így városképileg is meghatározó épületegyüttes: templom, harangtorony, a kettőt összekötő, közösségi helyiségeket és parókiát tartalmazó épületszárny és egy 1200 négyzetméteres közösségi tér jöhetett létre. Utóbbit színezett aszfalt borítja, mintájával a lebontott régi épület alaprajzát idézve. A színes vonalak tréfásan ellensúlyozzák az új templomépület legkülönlegesebb homlokzati elemét: az eltávolított és új helyen felállított, régi falelemekből összeálló plasztikát. A fehérre vakolt faltömegek játéka egyszerre nemes és öncélú, akár egy Merzbau.

Az ugyancsak fehérre festett templombelsőt az itt is hangsúlyos falplasztika mellett, amely az oltár hátteréül szolgál, a tömb teljes utcai homlokzatát betöltő, hatalmas üvegablak uralja. A hívők az istentisztelet végeztével akár ezen keresztül is távozhatnak.

Képek: Meixner Schlüter Wendt

KPMB Architects: Gardiner Museum, Toronto

A szorgos Archdaily megszerezte az egyik kedvenc kortárs épületem fotóit, így most nincs más dolgom, mint áttöltögetni ide, és megmutogatni. A torontói Gardiner Museum bővítéséről lenne szó, amely a helyi KPMB, azaz Kuwabara Payne McKenna Blumberg Architects munkája.

Mivel ez esetben a méret is a lényeg, a képekre kattintva azok nagyobb méretben is megnyílnak.

A Gardiner Kanada egyetlen, kerámiára szakosodott múzeumi intézménye, de világviszonylatban is jelentős e téren. Jelenlegi, átépített állapotában pedig Toronto kulturális reneszánszának egyik kulcsprojektjévé vált.  Annak a budapesti szemmel bámulatos, pár év alatt lezajlott fejlődésnek, amelynek többek közt az ugyanebben az utcában található, Daniel Libeskind-féle Royal Ontario Museum, az ugyancsak a KPMB által bővített Royal Conservatory of Music vagy a Frank O. Gehry tervezte Art Gallery of Ontario fémjeleznek. És most tényleg csak néhányat említettem.

A KPMB Gardinerje nem csak egy a Torontót évekig átható építési láz gyümölcsei közül, hanem a kortárs múzeumépítészet nemzetközileg is kiemelkedő, ritka minőségű példája. E szempontból egyébként jelentősége jóval nagyobb Gehry nem túl jól sikerült galériabővítésénél, sőt megkockáztatnám: Libeskind látványos, de újat nem igazán hozó ROM-szárnyánál is. 

A múzeum egy klasszicista középület és egy vöröstéglás neoreneszánsz tömb közötti keskeny telken áll; eredeti épületét Keith Wagland tervezte 1984-ben. A KPMB-nek az eredeti tömb bővítésével egyensúlyt kellett teremtenie egy középület és egy lakóház között. Az illeszkedést a tömegek felbontásával, építőkockákként való egymásra pakolgatásával oldották meg, de a harmonikusan elhelyezett, geometrikus tömbök, a kapuszerűen előretolt bejárati résszel tekintélyt parancsolnak. A méretek, a nagy, négyzetes síkok ugyancsak segítenek a középület-jelleg érzékeltetésében.

Mint azt a tervezők egy vázlata is mutatja, a tömegek és felületek egymásra helyezésének, egymáshoz illesztésének aprólékos és hosszan tartó kiegyensúlyozása, a térbeli raszterhez való ragaszkodás eredményezte a jelenlegi harmóniát. Az ódának ezen a pontján kell megemlítenem, hogy a kapuszerű bejárati motívumot az eredeti épület adta, ám részleteiben átfogalmazva azt a KPMB-nek itt is sikerült újat alkotnia.

Az eredeti, egynézetű és meglehetősen unalmas múzeumépületből sikerült egy plasztikus, az utca minden pontjáról érdekes rálátással kecsegtető tömböt faragni. Az eredeti vörösgránit burkolat mészkőre cserélése jóval elegánsabb, ugyanakkor könnyedebb megjelenést biztosít.

Felhasznált fotók és belső képek még: Archdaily

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóépületéről

Ritkán szoktam negatív hangvételű bejegyzést feltenni ide, és akik ismernek, azt is tudják, miért. De az igénytelenségtől egyszerűen elfut a tehetetlen düh. Márpedig az, amit Ipolytarnócon látogatóközpont címén műveltek, az igénytelenség csimborasszója.

A képek tulajdonképpen magukért beszélnek. Talán nem szükséges a részletekre felhívnom a figyelmet. A szürke hullám-térkövet azért kiemelném. (Lassan párolog a mérgem, innen a disztingvált tőmondatok.) A képek a hivatalos honlapról származnak.

Erre most próbáltam szavakat keresni, de nem találtam. Ehelyütt hívnám fel a figyelmet, hogy az ipolytarnóci őslelőhely valóban egyedülálló Európában, és Magyarország e helyszínnel világörökségi címre pályázik. Az e rangot birtokló hazai helyszínek közül emlékezzünk itt meg a pannonhalmi apátságról, a Fertő-tavi kultúrtájról a fertődi Eszterházy-kastéllyal, vagy a pesti Andrássy útról, majd tekintsük meg a fenti képet.

A látogatóközpont előtt helyezték el a Bükkábrányon feltárt ősfenyők megkövesedett maradványait, a szabad ég alatt. Hűvösebb estéken ezeket a fényképek tanúsága szerint nejlonfóliával takarják le, míg télen sátrat húznak fölébük.

Az 'ipolytarnóci ősvilági Pompeji' egy évvel ezelőtt befejezett fejlesztése a Regionális Operatív Program keretében 500 566 922 Ft támogatást kapott; a teljes beruházás összege 513 401 971 Ft volt. Idézem a ROP honlapjának leírásából: 'Az átalakított fogadóépület szimbolikus építészeti megoldásaival és újszerű megjelenésével önmagában is egyedi látványosságot kínál.'

Szimbolikus építészeti megoldások? Újszerű megjelenés? Egyedi látványosság?

WTF??

Mutassak olyat? Oké.

Jean-Marie Tjibaou Kulturális Központ, Új-Kaledónia, 1998. Építész: Renzo Piano

Müritzeum, a Müritz-tó látogatóközpontja, 2007. Építész: Wingårdh Arkitektkontor AB

Cremorne Riverside Center szabadidő-központ, London, 2008. Építész: Sarah Wigglesworth - ehhez lásd még a Kiss-Járomi paksi képtárát.

Hotel Aire de Bardenas, Navarra, Spanyolország, 2008. Építész: Emiliano López - Mónica Rivera

Galindez-lejtő és Pau Casals tér, Barcelona, 2008. Építész: ACXT

...és, igen: lehetne folytatni. Nem is lenne olyan nehéz.

V+: Cinéma Sauvenière, Liège

A V+, hosszabb nevén V+ bureau vers plus de bien-être Brüsszelben működő építésziroda. A Liège városába tervezett, idén nyáron átadott négytermes filmszínházukat, a Cinéma Sauvenière-t jelölték az idei Mies van der Rohe-díjra, amely az EU legnagyobb építészeti elismerése.

Elolvasom »

Megnyílt Pei új múzeuma Dohában

December elsején nyílt meg az Iszlám Művészet Múzeuma a katari fővárosban, Dohában. Az épület, amelyet a világhírű Ieoh Ming Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője jegyez, jóval több, mint egy újabb a öbölbeli kisállamok olajláztól hajtott építési konjunktúrájának termékei közül.

Elolvasom »

BIG: The Battery

Azért tetszett meg az alábbi videó, mert nem csak hogy pontosan nyomon lehet követni rakta, hogy a környezeti tényezők miként határozzák meg a tervezett új épület paramétereit, de ezeket a paramétereket aztán az építész evidenciának is veszi. A ház úgy nő, mint egy élő organizmus: pontosan, hogy elférjen a neki rendelt helyen.

A videó a dán BIG, azaz a Bjarke Ingels Group Dániába tervezett komplexumát mutatja be, amely többek közt az első dániai mecsetnek is helyt adna. Különösen érdekes ez a dán karikatúrabotrány fényében, ha emlékszik még erre valaki.

Coll-Barreu Arquitectos: A baszk egészségügyi intéze székháza, Bilbao

A Guardian-ben máris Frank Gehry Guggenheim-múzeumának riválisaként emlegetik ezt az épületet, Juan Coll-Barreu és Daniel Gutiérrez Zarza, azaz a Coll-Barreu építésziroda alkotását. Ez persze több szempontból is erős túlzás.

Elolvasom »

Miasszonyunk-katedrális, Licheń

NOTICE THE DIFFERENCE!

Elolvasom »

Kortárs építészet Chilében

Nem, Chilében még nem jártam, egyszerűen csak a Plataforma Arquitectura és a XVI. (!) chilei építészeti biennálé jóvoltából elkészült egy olyan összesítés az elmúlt pár évben készült házakról, amit már régóta szerettem volna látni. A tizenhatmilliós Chile építészete ugyanis európai szemmel megdöbbentően színvonalas, hogy azt ne mondjam: a magyarral össze sem lehet hasonlítani. Magas nívón követik a nemzetközi trendeket, ugyanakkor olyan sajátosan modernista sítlusban, amely kizárólagosan Dél-Amerika e tájékára jellemző; Európából tán csak a holland és a spanyol építészettel lehet összehasonlítani.

Cristian Undurraga: Lakóház, 2007, Santiago

Cristian Undurraga - Alejandro Simonetti: Simonetti-irodaház, 2005, Santiago

Jólehet azt gondolnánk, mekkora vicc a világ leghosszabb országában lakni, a chileiek ezzel valszeg nem értenek egyet: negyven százalékuk, közel hatmillió fő ugyanis a fővárosban, Santiago de Chilében tömörül. És mivel a huszadik századot megelőző időkből néhány templomon és egy pénzverdén kívül nem sok megőrzésre méltó emlék maradt, itt lehet világvárost építeni.  

Juan Sabbagh - Mariana Sabbagh - Juan Pedro Sabbagh - Felipe Sabbagh - Marcial Olivares: Corporativo Duoc, 2007, Santiago

BOZA ARQUITECTOS - IGLESIS PRAT ARQUITECTOS: Corpgroup-székház, 2006, Santiago

 A magasházakon túl rendkívül színvonalas középületek, oktatási intézmények és szórakozóhelyek is épülnek.

Jorge Marsino P. - María Inés Buzzoni G.: Edificio Biblioteca Central Universidad Católica Del Norte, 2004

Jorge Marsino P. - María Inés Buzzoni G.: Liceo Técnico Profesional La Florida, 2007

Különösen tetszik, hogy sokszor használják a vizet, ami az ottani geográfiai viszonyok mellett nem lehet könnyű.

Juan Sabbagh - Mariana Sabbagh - Juan Pedro Sabbagh - Felipe Sabbagh: A Multiexportfood úszó háza, 2007, Guaitecas-partvidék

Guillermo Hevia H.: Cristalchile-gyártelep, 2006, Llay-Llay

És most elég a vizuális orgiából: a nézelődés folytatható az építészeti biennále honlapján. 

Norihiko Dan: M-Hall, Aichi, Japán

Erről a képről első pillantásra meg lehet állapítani, hol készült. Japán az egyetlen ország ugyanis, ahol felépíthetnek és használatba vehetnek egy ultramodern és roppant mutatós kortárs épületet úgy, hogy nem tüntetik el előle a villanyoszlopot és a trafót. És lőn: Norihiko Dan M-Hall névre keresztelt, étteremmel és apartmanokkal felturbózott koncertterme az Aichi-prefektúrában áll, 2007 óta.

Elolvasom »

Mathias Klotz: A tizenegy lány háza

Santiagótól 140 kilométerre, Beranda közelében áll A tizenegy lány háza, Mathias Klotz munkája. A negyvenöt fokos lejtésű chilei hegyoldalra helyezett épület páratlan kilátással bír a Csendes-óceánra.

A ház birtokosa egy nagycsalád, tizenegy lánygyermekkel, négytől húszéves korig. Innen a név.

Elolvasom »

Wingårdh Arkitektkontor: Müritzeum, Waren, Németország

A Rostock és Berlin közötti autópályán haladva egyszer csak tábla figyelmeztet arra, hogy közel a Müritz-tó, Németország legnagyobb tava (a Bodensee-n két másik országgal osztoznak). A sekély, de csónakkal jól bejárható tónál tavaly nyáron nyílt meg az új látogatóközpont, amely a svéd Wingårdh Arkitektkontor AB tervei szerint épült.

Elolvasom »

Terunobu Fujimori: Yakisugi-ház, Nagano, Japán

Van valami mesebeli ebben a házban - persze nem véletlenül: az eltérő méretű ablakok, a szokatlan, élénk csíkozás, na és az a különös, kilátószerű toldalék bal fent odabiggyesztve. Pedig a tervező, az 1946-ban született Terunobu Fujimori (elnézést az angolos írásmódért) komoly ember: szakíró, egyetemi professzor és a 2006-os velencei építészeti biennále japán pavilonjának kurátora.

Fujimori azonban egyszersmind, ahogy emlegetni szokás, 'szürrealista építész' is. Meglepő lehet ez a terminus, de illik a mesterre, aki csupa természetes építőanyagot használó, fantáziadús építményeivel az ember és környezete közötti kapcsolatot igyekszik jobbá tenni. Vagy valami ilyesmi.

Elolvasom »

McBride Charles Ryan: Klein Bottle House, Victoria, Ausztrália

Imponálóan merész és kecses vonalak, finom, de határozott színek, összetéveszthetetlenül markáns megjelenés. Az utcán is megnézném :) A fenti kép alapján az ausztrál McBride Charles Ryan építésziroda victoriai családi háza az egyik legizgalmasabb épületnek tűnt, amit valaha láttam. És végül is a lenti alapján is annak tűnik - de azért elképesztően nagy a különbség, ha nem ennyire feszes perspektívával, és a tökéletes időpontban készül a fotó.

A kecses tömeg összelottyad, a színek szomorkásan szerdaivá szürkülnek, és bizony, a terasz falán levő lámpatest inkább zavaró anyajegy, semmint a szexepil fokozója. Aki ennek ellenére tovább gyönyörködne a hölgyben, vagy esetleg matematikai érdekességekre kurióz, lapozzon bátran.

Elolvasom »

Lederer Ragnarsdóttir Oei: Staatstheater Darmstadt

Nem, a cím első fele nem Brünhilda átka ógermánul, hanem egy stuttgarti építésziroda neve. Csak azért cseng ilyen egzotikusan, mert három építésze három különböző náció származéka: Arno Lederer német, Jórunn Ragnarsdóttir izlandi, Marc Oei pedig (jóllehet már Stuttgartban született) kínai gyökerekkel bír.

Staatstheater Darmstadt, fotó: Barbara Aumüller, staatstheater-darmstadt.de

Staatstheater Darmstadt, fotó: Barbara Aumüller, staatstheater-darmstadt.de

Elolvasom »

Vicens & Ramos: Santa Monica, Madrid

Szent Mónika madridi templomáról Gallo Quirico fotói láthatók ehelyt. Az épületet a Vicens & Ramos építésziroda tervezte, és teljes külsejét a mostanában igen divatossá vált COR-TEN borítja. Ezez a fémlemezek olyan hatást keltenek, mintha évtizedek óta állnának a szabad ég alatt, és nem igényelnek festést sem. 

Szent Mónika (aka. Hippói Mónika) a feleségek, az erőszak áldozatául esettek és a türelem védőszentje. 

Forrás: contemporist

Vitruvius & Sons: Vonalkód, Szentpétervár

Szentpétervárott áll ez a nemrég átadott épület, amely a hangzatos 'Vonalkód' névre hallgat (ezért a bájtalan antropomorfizációért szíves elnézést kérek). És ha valaki klasszikus homlokzatok visszhangját véli felfedezni a piros fémcsíko racinalizmusában, nem téved sokat. A tervező céget ugyanis úgy hívják: Vitruvio & Sons.

Marcus Vitruvius Pollio római építész a Kr. előtti első századból. Hírnevét építészeti tankönyvnek szánt tízkötetes művének köszönheti, amelyet Augustus császárnak ajánlott. A De Architectura az ókori világ építészetelméletének mindmáig legfontosabb forrása. De nem csak annak. Miután ugyanis 1414-ben egy svájci kolostorban felfedezték a könyv másolatát, Vitruvius munkája óriási hatást gyakorolt a kibontakozó reneszánszra, és annak napjainkig ható szépségeszményére. Lásd például Leonardo közismert rajzát a vitruviusi emberről.

A pétervári építészirodának azért ennyire fényes jövőt nem jósolnék - bár persze, ki tudja? A város egyik unalmas, névtelen terén álló épület legalább több akar lenni, mint ezernyi társa a föld metropoliszaiban; a Vonalkód ugyanis, mondanom sem kell: bevásárlóközpont. 

Forrás: Eikonographia

Megnyílt a Sugar!Shop

E sorok írása közben a designcukrászda megnyitóján kapott édességeket ropogtatom. Mióta elfogyasztottam a nyalókát, a cukorkarperec a kedvencem - épp olya, mint amilyet a földvári vásáron vettünk gyerekkoromban. Múlt pénteken Újpesten megnyílt az első (és egyetlen) hazai designcukrászda, a Sugar!Shop.

Elolvasom »