
...na jó, utóbbi csak gazdasági értelemben. De az elmúlt pár napnak akkor is két olyan híre ez, amely meghatározónak bizonyulhat közép-kelet-európai régiónk építészetére.
A képen a kortárs építészet meghatározó alakjai. Felül: Norman Foster, Zaha Hadid és Jan Kaplicky. Alul: Amanda Levete, Brian Clarke, Peter Cook és Yael Reisner. A fotó, amelyet Józsitól kaptam, 2003-ban , Brian Clarke 50. születésnapi partiján készült. Clarke üvegművész, dolgozott együtt a Foster & Partners-szel és a Future Systems-szel is; Yael Reisner izraeli építész.
Kaplicky-vel a közép-kelet európai régió lényegében legismertebb építészét vesztette el - ha a Coop Himmelb(l)au-s Wolf D. Prixet nem számítjuk ide. Még úgy is, hogy Kaplicky '68-ban részben a mi tankjaink elől emigrált Londonba, és ott építette fel praxisát. Irodája, az élettársával, Amanda Levetével közösen sikerre vitt Future Systems az elmúlt tizenöt évben a világ élvonalába került, az utóbbi időben pedig otthon is dolgozni kezdett. Bár megnyerte a prágai Nemzeti Könyvtár tervezésére kiírt pályázatot, hosszas vitákat követően a kormány 2010-is elhalasztotta az építkezés megkezdését. Hogy Kaplicky 71 évesen, lánya születését követően mindössze pár órával elhunyt, a könyvtár valószínűleg már sosem fog felépülni.
Erick van Egeraat. Kép: hg.hu
És alighanem ez a sors vár a budapesti Városháza Fórumra is - tervezője, Erick van Egeraat ugyanis pár héttel a budapesti iroda bezárása után végleg csődöt jelentett. Egeraat volt az egyetlen, nemzetközi mércével is számottevő építész, aki Magyarországon működött és irodát tartott fenn, egészen Kas Oosterhuis színrelépéséig. Bár pontos infók egyelőre nem láttak napvilágot, Egeraat alighanem számos, finanszírozhatatlanná vált oroszországi projektjébe bukott bele, és lett számunkra cseppet sem örvendetes módon a gazdasági válság első neves építész áldozata. Kíváncsian várom, a Városháza hogyan reagál a problémára.
Lezajlott első Pecha Kucha-s fellépésem - köszönet a támogatásért mindenkinek. :) A Szugló utcaiaktól ezúton kérek elnézést: ha egyszer van ábécé, akkor van ábécé, és punktum.
Lényeg a lényeg:
csütörtökön, azaz június 26-án este 9 órakor nyílik az első kiállítás a Légó Galériá(nk)ban, Agócs Írisz, Batta Eszter, Gáspár Annamari és Tóth Nóri képeiből. A lányok azt mondták, lesz ingyenpezsgő és bor, de ezt én nem szavatolom... A képek viszont tényleg nagyon jók! Gyertek el - akkor vagy később.
Agócs Írisz képe
Cím: Budapest IX., Bakáts tér 1/b. - a Bakáts téri templommal szemben, a Ráday utcában.
Jean Nouvel kapta az idei Pritzker-díjat, amely a nemzetközi építészvilág legnagyobb presztízsű elismerése. A díjat 1979-ben alapította J. A. Pritzker amerikai üzletember, és azóta is a Pritzker-család, illetve a The Hyatt Foundation kezeli. A százezer dolláros pénzjutalomnál mára jóval nagyobb jelentőséggel bír a díjjal járó, világraszóló hírnév és a befektetők fokozott érdeklődése.
Ezek persze a jelen helyzetben már adottak voltak, hisz az 1945-ben született Jean Nouvel Franciaország legismertebb építésze és a nemzetközi sztárok tucatnyira szűkített csapatába is beletartozik. Néhány érdekesség, ami eszembe jut:
Jean Nouvel: Az Arab Világ Intézete, Párizs - fotó: Giraud Patrick, wikipédia
Nouvel első világsikerét az 1987-ben befejezett Arab Világ Intézetével aratta, melynek pályázatát 1981-ben nyerte meg. A francia földön akkor már közismert Nouvel, aki az előző évben megalapította a Párizsi Építészeti Biennálét, roppant érzékenységgel nyúlt a kényes témához (a franciaországi arab kisebbség helyzete már akkor a legnagyobb politilai problémagócok közé számított). Formavilágában az épület hamisítatlanul kortárs, a főhomlokzat lamellarendszere azonban, amely a napfény erősségének megfelelően mozgathatók, arabeszk motívumokat és a közel-keleti ornamentikát idézi.
Jean Nouvel: A Fondation Cartier székháza - fotó: Fondation Cartier
Nouvel tavaly ott volt azon a megbeszélésen, amelyet Nicholas Sarkozy francia elnök és a tizennégy elismert építész (például Richard Meier vagy Zaha Hadid) részvételével rendeztek a francia építészeti múzeum megnyitása alkalmából, és amelynek kapcsán azt renedgették, hogy Sarkozy Mitterrandhoz hasonlóan nagyszabású projektekkel akarja otthagyni elnökségének nyomát a francia fővároson. Utóbb bebizonyosodott, hogy ez nem egészen így van.
Jean Nouvel: Skin kanapé
Az építésznek két házasságából három gyermeke született. Jelenleg Mia Hagg svéd építésznővel él Párizsban.
Jean Nouvel: Apartmanház a Sohóban, New York
Az idén ősszel New York-ba költöző Daniel Radcliffe abban a Nouvel-tervezte épületben vásárolt lakást, amelyet "a város legszexisebb apartmanházaként" emlegetnek. A fejlesztés a magyar származású André Balazs érdeme.
Jean Nouvel: Toronyház a New York-i Museum of Modern Art mellé - kép: dezeen
Nouvel nemrég bemutatott New York-i toronyházterve felrázta az unalmas hasábokhoz szokott közvéleményt. A kritikusok és a sajtó egybehangzóan üdvözölte a formabontó épületet, a környéken lakók azonban sokallják a tervezett 75 emeletet.
Jean Nouvel: Torre Agbar, Barcelona
A Barcelonában felhúzott Torre Agbar hamar belopta magát a városlakók szívébe, jóllehet sokak szerint egyszerűen egy falloszra emlékeztet. Az effajta hangok nem hatották meg Nouvelt; nemrég egy ugyanilyen parfümös üvegcsét tervezett az Yves Saint Laurent számára.
Jean Nouvel: Louvre Abu Dhabi
A korlátlan anyagi lehetőségek mintha feszélyeznék az építészt. Az Arab-félsziget kistigrisenek készített tervei, mint az Abu-Dhabi Louvre vagy a nemzeti operaház elnagyolt, sematikus épületei azt mutatják: Nouvel igazán a kihívást jelentő, különleges helyzetekben érzi jól magát.
Jean Nouvel: Guthrie Theater, Minneapolis
Nouvel az egyébként szintén építészi diplomát szerzett Brad Pitt kedvenc mestere - a színész és Angelina Jolie kislánya utána kapta a Shiloh Nouvel Jolie-Pitt nevet.
Ötvenmillió font, az egészen pontosan 17 427 032 638 forint, mai árfolyamon. Ennyiért kelt el Nagy-Britannia legdrágább új építésű háza a minap. Igaz, az új tulajdonos szerint kicsi, a berendezést pedig még le kell cserélni.
Valójában, jóllehet több mint kétezer négyzetméteres, és az öt fogadószoba mellett kilenc nagy hálószoba és 16 fürdőszoba található benne, már az építtető, Halis Toprak török üzletember számára kicsinek bizonyult. Ezért a londoni Bishops Avenue-n hét esztendeje épült, klasszicista stílusú villában sosem lakott egy hétnél tovább. Pedig azért tartozik az ingatlanhoz egy harmincfős vetítőterem, billiárdszoba, squash- és teniszpálya, egy 24 karátos arannyal futtatott pezsgőfürdő, és egy helikopter-leszállópálya, amely gombnyomásra a föld alá süllyed. Mint a filmekben.
Ám ez az új tulajdonosnak is kevés. A kazah származású, ingatlanokból meggazdagodott, 75 éves Hourieh Peramaa másfél évet szán rá, hogy átépítse és kibővítse a villát, amit egyébként főként befektetési szándékkal vásárolt meg. Ezért is az első lépés, hogy az eddig használt 'Toprak Mansion' nevet 'Royal Mansion'-ra cserélik.
Londonban egyébként 10-12 millió font az a határ, ameddig angol ügyfelek fordulnak az ingatlanközvetítőhöz. Afölött a vásárlók 80%-a külföldi: a szovjet utódállamokból, Izraelből, Nigériából vagy a Közel-Keletről érkeznek. Esetleg Indiából: a Toprak-villa szomszédjában álló ház például a fémmágnás Lakshmi Mittal tulajdona.
Forrásunk, a Times klafa kis videón mutatja be az épületet. Magánál a háznál számomra sokkal érdekesebbnek tűnt az új tulaj sógornője, Yassmin. A dekoratív hölgynek ugyanis, aki az átépítést vezényli majd, nincs hangja: csak suttog a videón, ami meglehetősen hátborzongatóvá teszi az egészet.Kép: Forbes.com
Nincs túl sok magyar építészeti blog, de azért vagyunk néhányan. Koós Miklós blogger kollégánk gyűjteményében a MuMa is helyet kapott. Köszönjük szépen.
Dobra verik a legnevesebb spanyol építész, Antoni Gaudí egyetlen magánkézben levő épületét, a barcelonai Casa Vicens-et. Az 1899 óta a Jovier család tulajdonában lévő ház több szempontból is érdekes: egyrészt ez Gaudi első megépült terve, s így magán viseli a spanyolországi mór építészet jegyeit, ami pályája kezdetén erős hatással volt Gaudíra. Másrészt, a tervező barcelonai épületeinek részeként, a Casa Vicens a világörökség része.
A fotószetten a Casa Vicens, Leng Leng Tan képein.
A házat építtető Vicens-család nagyjából a barcelonai Zsolnayéknak felel meg - az épületdíszítő csempék és kerámiák mind a saját gyárukból származnak. A kiváló állapotú épületben négy szinten 12 hálószoba és tíz fürdő található. Az árverés Londonban lesz, és az örökösök legalább húszmillió fontot szeretnének kézhez kapni - ami annyira nem is nagy összeg, ha figyelembe vesszük azokat a becsléseket, amik szerint a Casa Vicens a nagyközönség előtt megnyitva akár évi hatmillió fontot is jövedelmezhet.
forrás: worldarchitecturenews
Az élet egy kacaj, állítja Brian Griffiths a londoni Gloucester Road metróállomáson felállított installációjával. A különös mű, amely egy 7,5 méteres pandafejből, egy lakókocsiból, két festett rámpából, egy halom homokból és építőanyagból, használt matracokból és egy bicikliből áll, jövő májusig tekinthető meg a használaton kívüli állomáson.
A 'Life is a Laugh' a brit metrótársaság Platform Art nevű programjának keretében került elhelyezésre, melynek célja, hogy a város identitását nagymértékben formáló közösségi teret, a metrót, megtöltse kortárs művészeti élettel.
forrás: designboom
Kedvenc druszánk, a New York-i MoMA Richard Pare fotóiból rendez tárlatot Lost Vanguard: Soviet Modernist Architecture, 1922–32 címmel. Ez persze enyhe túlzás: a szovjet avantgárd építészet sosem veszett el, legfeljebb illegalitásba vonult a sztálini korszak hosszú évtizedei alatt. Jónéhány éve azonban tény: a huszas-harmincas évek oroszországi építészete a világ élvonaláva tartozott, a Bauhaus-szal és Le Corbusier-vel említhető egy szinten.
A hajtás után még több kép
A Wallpaper új netes adatbázisa: 35 ország 101 érdekes építésze. Az oldalon könnyű barangolni, az országok kockái ugyanis a világtérképet formázva helyezkednek el. Sajnos Ausztria mellett rögvest Törökország következik - ami nem a jó magyar építészek hiányát, hanem a jó magyar marketing hiányát jelzi... Mindenesetre tanulságos elböngészni az oldalon. Klikk a képre!
II. Erzsébet, Nagy-Britannia feje az Egyesült Államokba készül, ahol minden évben megünneplik az angol telepesek érkezésének jubileumát. Erzsébet utoljára 1991-ben járt az USÁ-ban, így érkezését nagy izgalom övezi - annál is inkább, hiszen a törékeny királynő a világ legveszélyeztetettebb államfői közé tartozik.
Erre az alkalomra kérték fel a híres fotóst, Annie Leibovitzot, akire egy alkalommal már hivatkoztunk itt a MuMán, hogy készítsen udvari portrét az uralkodóról. Leibovitz a legismertebb kortárs fotográfusok egyike, leginkább a hírességekről készült extravagáns felvételeiről ismert (mint a meztelen John Lennon, a várandós Demi Moore vagy korábbi élettársa, Susan Sontag a halálos ágyán).
Leibovitznak ez volt az első megbízása egy koronás fő megörökítésére. A BBC egy később riportjában úgy tálalta a fotózást, hogy a meglehetősen szabadszájú művész egy, a koronára tett megjegyzésével megsértette az uralkodót. Erről a hírről azonban kiderült, hogy hamis: a füstölgő Erzsébet a BBC filmkockáin nem távozik a fotózásról, hanem épp oda tart.
A Vanity Fair felkérésére készült fotót ellentmondásosan fogadták: van, aki az életet és a királynő egyéniségét hiányolja belőle, más viszont üdvözli a hagyományos, ünnepélyes hangulatot.
Annie Leibovitz: II. Erzsébet (katt a képre és nagy)
Van valami költői ebben a pillanatképben, egy San Diegó-beli építkezésről. A szomszédban lakó Katica egyetlen nap alatt 258, az építkezésre érkező kamiont számolt meg (ld. a bal felső sarokban).
forrás: Life without Buildings
Tegnap, azaz 2007. 07. 7-én hirdettek eredményt a világ hét újkori csodájára kiírt pályázaton. A vesztesek között olyan helyeket találunk, mint a Húsvét-szigetek kőarcai, Angkor Vat vagy az Hagia Sophia - na de kik a nyertesek?
Nemrég - végre - eredmény született a Közraktárak fejlesztésére kiírt nemzetközi tervpályázaton. A főváros által public-private partnership, azaz ppp-konstrukcióban tervezett beruházás kivitelezője az Porto Investment Kft. A mindenki számára ismeretlen cég olyan nagyágyúkat előzött meg, mint a Westend-építő Trigránit vagy a Wallis. A győzelemben nem kis szerepet játszhatott, hogy neves építészt fogadtak az - egyelőre egyetlen képben közzétett - tervek elkészítésére: a holland Kas Oosterhuist.
Az azonban itthon is kevéssé ismert tény, hogy Oosterhuis irodájának, az ONL-nek nevében az 'L' betű egy Lénárd Ilona nevű hölgyet rejt, akivel az építész évek óta együtt dolgozik.
A Skin + Bones: Parallel Practices in Fashion and Architecture című kiállítás húsz éve az első, amely együtt vizsgálja az építészetben és a divatban fellelhető hasonlóságokat. A minden szempontból formabontó kiállítás a Los Angeles-i MOCA-beli debütálás után jelenleg Tokióban vendégeskedik - írja a PingMag.
Összeértek a világ leghosszabb óceánhídjának építői a minap Shanghai és Ningbo között (a híd névadója Shanghai kikötője). A hatsávos, 36 kilométeres híd (pinyin nyelven: Hángzhōu Wān Dàqiáo) a Jangce torkolatát szeli át, és jelentősen megrövidíti a Kína északi régióiba igyekvők útját a tengerparton.
A hidat a megtört fehér vonal mutatja a kép közepén
A Honghzou Bay Bridge a világ második leghosszabb hídja, csak a Lake Pontchartrain Bridge előzi meg, amely az ötvenes években épült Louisiana államban, és jóval kevésbé látványos.
Shanghaiban található a világ leghosszabb ívhídja is, a Lupu-híd, amelyet 2003-ban adtak át. (Hasonló szerkezettel készül a dunaújvárosi Duna-híd is.)
forrás: chinapage
Kilencvenhét éves korában elhunyt Lucien Hervé, azaz Elkán László, az építészeti fotográfia doyenje.
A portói Casa da Música épülete nyerte a Royal Institute of British Architects (RIBA) európai díját a hétvégén tartott ünnepségen, Londonban. Az épületet az OMA, Rem Koolhaas irodája tervezte, mégpedig abból az alkalomból, hogy Porto 2001-ben Európa kulturális fővárosa lett. A ház azonban csak négy évvel később készült el - viszont Porto mégiscsak gazdagabb lett egy neves tervezőtől származó, színvonalas alkotással.
További képek és meglepetés a hajtás után...
Elég a homokozásból! A Second Life-ban most építészeti ötletpályázatot hirdettek - írja a hg.hu.
A közel ötmillió felhasználóval büszkélkedő Second Life internetes életjátékra hamar lecsaptak az élelmesebb cégek. Elsőként a Reuters nyitott itt irodát, mára pedig hatalmas tömbök emelkedtek a virtuális valutáért kapható telkeken.
Az osztrák építész, Stephan Doesinger fejéből kipattant, évenkénti ismétlésre szánt pályázaton öt kategóriában indulhatnak a versenyzők: magánház; cégközpont és virtuális bolt; felhőkarcoló; tájformálás; freestyle és speciális tervek. Az említett kategóriák győztesei mellett két különdíjat is osztanak: egyik az angol, német és svéd tagokból álló zsűri fődíja, másik pedig a Second Life közössége által adományozott díj lesz.
Részletekért lásd a pályázat honlapját, illetve a Second Life építészeti blogját, kedvcsinálóként pedig ízelítőt az SL világából.
Az első videón a Crescendo Design azt mutatja be, a Keystone Bouchard építészei hogyan használják az SL világát terveik készítéséhez. A másodikon a Second Louvre-ba nyerünk betekintést.
Európában a brit építésügyet érte el először a globális felmelegedés hőhulláma. A tavaly meghozott szabályozás szerint 2016-ra az ország minden lakóházának zéró-kibocsátásúnak kell lennie - jelenleg ugyanis a brit lakások felelősek az ország szén-dioxid kibocsátásának negyedéért.
Az első ilyen épület most készült el. A prototípus a Lighthouse nevet kapta, és a fenntartható építészettel foglalkozó BRE kiállításán, az OFFSITE2007-en állították fel.
RSS