Valóban, én kérek elnézést, amiért nagyon kevés bejegyzésre kerül sor mostanában. Remélhetőleg hamarosan több időm lesz majd írni ide. Vigaszként itt van néhány az elmúlt időszakban írt néhány érdekesebb cikkem közül, és egy nyílt levél, amelyet magam is támogatnék, ha jogom lenne feliratkozni ezen illusztris névsorba.
Tisztelt Kiss Péter kancelláriaminiszter úr!
Az Erzsébet téri volt buszpályaudvar átépítése nyomán létrejövő Design Terminál megnyitásának kitűzött időpontja 2006. március 30. volt; azóta működhetne a főváros közepén a szakma által is türelmetlenül várt design központ. Ezzel szemben, több mint két és fél évvel a nyitás tervezett időpontja után az épület használatba vételére még mindig nem kerülhet sor, sőt jelen pillanatban a Design Terminál megnyitásának időpontjára még ígéret sincs.
A felújítás befejezése óta eltelt csaknem három évben az épület üresen állt, ezalatt a sajtóból csupán vizsgálatokról és a használatbavételi engedély csúszásáról lehetett értesülni. Az intézmény hiányát kézzelfoghatóvá teszi, hogy bár 2009-et az Európai Unió a kreativitás és innováció évének nyilvánította, e területek hazai reprezentációja megoldatlan. A szakma képviselői számára nyilvánvalónak tűnik, hogy hosszú távon a Design Terminál lehetne az innováció, a kreatív ipar, a design találkozásának, a nemzetközi fejlemények és a hazai eredmények bemutatásának helyszíne, a magyar szakmai élet katalizátora. Az átadás elmaradása miatt jelenleg ezek a funkciók betöltetlenek. A Design Terminál sorsának eddigi alakulása és mindenekelőtt bizonytalan jövője a szakma képviselői számára több kérdést vet fel:
Mi az oka annak, hogy az érvényes kormányhatározat ellenére a design központ nem nyílhat meg? Milyen érdekek akadályozzák, hogy csaknem hat évvel a program meghirdetése, és három évvel az épület átépítésének befejezése után üzemelni kezdhessen a Design Terminál? Ki a felelős azért, hogy Budapest közepén egy komoly anyagi áldozatok árán átalakított épület évekig üresen áll?
Mivel az elmúlt években a Miniszterelnöki Hivatal semmilyen nyilvános információt nem adott az épület használatba vételéről és jövőbeli működtetéséről, kérjük, válaszában tájékoztassa a design szakma képviselőit a Design Terminállal kapcsolatos tervekről.
Köszönettel az áláírók:
Szigeti Szilvia, textiltervező iparművész
Lovas Cecília, főszerkesztő, DesignRoom
Lőrincz Attila, Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete, elnökségi tag
Mascher Róbert, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületének elnöke
Bojár Iván András, művészettörténész, főszerkesztő, Octogon
F. Kovács Attila, építész, belsőépítész
Orlai Balázs, formatervező művész
Kara György, tervezőgrafikus
Zalavári József, formatervező művész
Osvárt Judit, főszerkesztő, H.O.M.E. Magazin
Zsótér László, rektorhelyettes, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Kukorelli Péter, formatervező művész
Dr. Szentpéteri Márton, tanszékvezető, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Pataky Dóra, okleveles építész tervező művész
Lelkes László, a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága elnöke
Kopek Gábor, rektor, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Ferkai András, építészettörténész
Vadas József, művészettörténész
Péter Vladimir, ötvösművész
Droppa Judit, egyetemi tanár, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Antalóczy Tímea, intézeti tanszékvezető, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Martinkó József újságíró, designkritikus
Prof. emer Lengyel István, egyetemi tanár, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Renner Zsuzsanna, főigazgató, Iparművészeti Múzeum
Észak angyalától az Anyakirálynőig: köztéri szobrászat Britanniában. Gyorstalpaló.
Sajnos nem lelt különösebb visszhangra a tíz kreatív közép-kelet-európai építészirodát összeválogató cikkem, még a benne szereplő magyarok részéről sem.
Brandhorst-múzeum, München. Egy ilyen cikk elkészítése nem kis fáradsággal jár egyébként: lelevelezni a fotókat, összegyűjteni a megírandót, és megszerkeszteni az egészet. (öncenzúra)
Dettó. Ez a fiatal izlandi művész szerencsére nagyon kapott az alkalmon, és örült, hogy küldhet nekünk képeket. Sokan válaszra sem méltatnak.
Nohát, a Porsche sajtóosztálya is megér egy misét :)
Ezt az anyagot viszont főnököm találta, én pedig megkutattam. Iszlám képregény magyar főhőssel; ez tetszett néhány embernek, kaptam visszajelzést is.
A Habitat for Humanity elhunyt alapítója, Millard Fuller emlékére írt cikk a szervezetről.
Áldás vagy átok az óriásplakát? Egy elég együgyű cikkecske.
Detroit: az autófőváros tündöklése és bukása
Hol lakik Anish Kapoor, a világ egyik legismertebb szobrásza? Érdekes, hogy ír az ember egy ilyet, és nem jön rá semmilyen visszhang, sehonnét, mintha nem is tudná senki, kicsoda Anish Kapoor vagy Tony Fretton, és hogy ezeket a képeket megszerezni nem olyan könnyű.
Válság az építészetben - eddig. (Addig: a cikk január 20-án került fel.) Kicsit elegem van a válságból, gondolom, nektek is. :)
Ennyit a mókáról mára. Továbbra is jó szívvel ajánlom kedvenc vendégszerzőnk, Papp Géza cikkeit, amelyek örvendetesen gyarapodnak, lásd itt.

Mint a nyílt levél egyik szervezője és az aláírások összegyűjtője mondom: úgy veszem aláírtad te is kedves muma (népi kezdeményezések kora). A nyílt levél az Élet és Irodalom legutóbbi számában jelent meg Mélyi József vitaindító cikke nyomán (www.es.hu/?view=doc;21833). A fejleményekről beszámolunk. S, köszi muma + drukkerek.
Tök jó lesz, ha egyszer végre megnyílik a Design Terminál! Már nagyon várom. A választások előtt csak megcsinálják már :-)
Az aláírók között hány fővárosi politikus, képviselő, bizottsági tag, vagy tanácsadó is van? Nekem egy tuti feltűnt. Persze a cél nemes. De ki is a hunyó?
Szóval?
Azt hittem, költői kérdés csupán :) A levélből az derül ki, nem tudja senki, miért nem nyithat meg az intézmény. Tudtommal van vezetője, sőt, működik is, csak épp a kijelölt helyszínt nem veheti használatba. De hogy ettől pontosan mi választja el, azt nem tudom.
Egyfelől költői, másfelől véresen komoly. Kurva idegesítő, hogy a fél ország nyílt levezik egymással, meg sajtótájékoztat, meg nyilatkozatokat ad ki, ahelyett hogy a munkahelyén végezné azt amiért felveszi a havi delláját.
Az is hülye, aki ezt a várost még komolyan veszi...
Volt múl héten egy dumaparti az Erzsébet téri épületről. Mik derültek ki? Mikor nyithat meg a ház? És még menniyt költenek rá közpénzből?
Nem sok derült ki, mint abból résztvevőtől és az alábbi cikkből értesültem. Most mindenki arra vár, lesz-e eredménye a kormányzati vizsgálatnak.
Kösz a liknet. (Amióta a nol.hu nem emeli ki a direkt budapesti témákat, kikerült a látómezőmből.)
Szóval akkkor ott tart a projekt ahol a part szakad. Jóvan, Már kezdtem volna magam idegenül érezni ebben a kurva városban.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
RSS
Welcome back akárhonnan is:) A nyílt levél mögötti megmozdulásnak felháborodásnak nagyon örülök- jó látni, hogy tesznek, mozdulnak az emberek egy közügyért.A felelősök helyett. Lehangoló látni az épületet üresen, remélem lesz belőle valami. Hol jelenik meg ilyenkor a nyílt levél? S milyen formában várják a választ? Keep us updated légyszi.