A budai vár felújításához 3. A Palota ma - képekben

A budai Palota felújításáról szóló bejegyzéssorozat következő darabjában, alább az épületcsoport jelenlegi állapota kerül terítékre. A körülbelül másfél-két héttel ezelőtt készült fotókhoz fűzött megjegyzésekben úgy aktuális, mint régóta fennálló problémákra szeretnék rámutatni. Ezek némelyike akár egyetlen nap alatt megoldható lenne - másikukhoz viszont új, kielégítő hosszú távú programra lenne szükség. Nem jártam be a teljes területet (lemerült a gép), de a legfontosabb homlokzatok itt vannak. Az ezt következő bejegyzésben a Palota jövőjéről lesz szó.

Előzmények:

A budai vár felújításához 1.

A budai vár felújításához 2. Miért hagytuk, hogy így legyen?

A Palota két, legtöbbször használt főbejárata. Baloldalt a középkori út maradványa és a részben rekonstruált kapu. A palota csak az ötvenes évek óta ér el idáig; akkor bővítették ki ezt a szárnyat nyugat felé, hogy elférjen a Munkásmozgalmi Múzeum. Jobbra a nyolcvanas években, Vadász György tervei alapján készített új kapu. A két párhuzamos út érdekes ellentmondás; a régebbi több figyelmet érdemelne.

Ismerős? Nem? Persze, hiszen az elsőn képen balra látható középkori kapun nem megy be senki, mivel mögötte bejárat nélküli épületszakasz húzódik. A homlokzat előtt ez látható: rekonstruált, de minden funkció nélküli, megközelíthetetlen épületrészek a mai talajszint alatt.

Ennél lehangolóbb tán már nem is lehetne a látvány. Az embermagasságig visszaépített kőfal mögött gaz s bokrok tenyésznek; a palota falának tövében húzódó árok alján szemét és egy közlekedési tábla. Vezetékek, huzalok odagányolva a(z ál)történelmi falakra.

Az előző fotó helyszíne, felfelé nézve. Rozsdás molinótartó vasak, biztonsági kamera, ósdi reflektor, málló vakolat. A barna festék és a szürke-fehér nyílászáró párosára nem ismerek történelmi párhuzamot. A hatás kétségtelenül egyedi.

A hollós kaputól, amelyen nemrég pótolták az ellopott hollót, jobboldalt romterület húzódik egészen a Dísz térig. A háború előtt a palotához tartozó épületek álltak és, valamint a főhercegi palota, amelyet a Ferenciek terei Klotild-palotá(ka)t is tervező Korb Frigyes és Giergl Kálmán építettek át a századforduló környékén. A bombázások után is többé-kevésbé egyben maradt palotának feltárták eredeti, klasszicista homlokzatát, s az alapján tervezték helyreállítani - aztán, ki tudja, miért, végül lebontották. Ez a meghatározhatatlan funkciójú, balesetveszélyes maradvány (egykor szabadtéri színpad talán?) most a romterület közepén áll.

Ez az a bizonyos homlokzati szakasz, amely teljes egészében újonnan, új helyen készült a háború után. A képen áthúzódó kőfal rekonstrukció. A fénykép a balesetveszélyes állapotban lévő omladékok közül készült, amelyek most az igénytelen bódésor lebontása után szabadon megközelíthetőek.

A hollós kapu közelről. A jobboldalt látható, vörös téglával keretezett faldarab eredeti - a többi hozzáépítés. A vastraverz funkcióját illetően nem sikerült eredményre jutnom; vajon van-e rá szükség? A kapu szövetének mintáját Budapest térképe ihlette; a két kilincs-alak közül az egyik maga a tervező, Vadász György.

A háború előtt ezen a területen is épületek álltak, nem is rosszak. Jelenleg a középkori házak felfalazott maradványai láthatóak itt. Az építészet kiállítási tárggyá merevítése totális félreértés, üres, halott tereket hoz létre. A Palota területének e része teljesen értelmezhetetlen, funkciótlan és csúf is.

Ugyanez a terület, más szemszögből. Semmibe vezető sétány az értelmezhetetlen falmaradvány mellett.

A Csikós udvar. A középen látható szobor, ifj. Vastagh György alkotása 1902 óta áll a Palota területén - igaz, a háború előtt egy szinttel lejjebb foglalt helyet. Ezt és a Mátyás-kutat leszámítva semmi sem eredeti a képen: a kupola, a homlokzatok, a baloldali kolonnád, a nyílászárók, a térburkolat, a kandeláberek mind a háború után készültek, minőségükben többnyire mélyen alulmúlva elődeiket. Lepusztultságuk mára a végletekig fokozódott.

Csendélet a Magyar Nemzeti Galéria bejáratánál a Csikós udvaron. Egy ekkora méretű épületkomplexum összképe, a látogatók agyában megmaradó emlékek az ilyen apró momentumokból állnak össze.

Rothadó vakolat és stukkó a Csikós udvarban. Amit igazán el lehetett rontani, azt a helyreállítás a nyílászárókkal rontotta el igazán: nemcsak az osztás és a kilincsek hiánya, hanem az egytáblás, tükröződő üveg, az ablakkeret egyhangú, osztatlan mivolta, a színek mind-mind rontanak a helyzeten.

Nem gondolom azt sem, hogy ezeknek a szellőzőknek és berendezéseknek itt lenne a helyük. Persze, ha megmaradt volna a melléképületek közül akár egy is, ott el lehetett volna helyezni. A Palota alsó szintjén valami egészen förtelmes, nyersszürke vakolat fut végig, ami nemcsak a felső, barnára festett szintekkel ellentétes, hanem a jó ízléssel is.

Buda, királyi palota, 2009. Azért egy ragasszal figyelmeztetnek, hogy ne nyúljunk be az aljzatba, mert veszélyes. Egyébként maga az alsó tákolmány is végtelenül silány minden egyes kandelábernél.

Burkolatok kavalkádja a csikós udvarban. A kiskockakő és a nagy, barna terméskő elvileg az egykori falak vonalát jelöli, de összesítő térkép nélkül már ez is elég zűrzavaros. Az meg pláne, hogy a mai falak tövétől egy méterre hirtelen mindennek vége szakad, s egy újabb sáv veszi át az uralmat. A macskakövek lerakásának módja és minősége, hogy magamat ismételjem: nem csak csúnya, de balesetveszélyes is.

Épülő mélygarázs a Várhegy nyugati oldalán. A kép felső részén állványzattal támasztott, alábányászott, részben középkori falszakasz. A középső, sokszögű tetővel fedett építmény Karakas pasa tornya; a török időkből származú erődítés elemét Hauszmann idején bontottak el, és a hetvenes-nyolcvanas évek táján építették újra. Ebben az esetben rekonstrukcióról nem beszélhetünk, mert az új torony nem akar hasonlítani a régihez, pusztán az azonos helyszín révén vállal közösséget elődjével. Nem tudom, van-e funkciója.

A középkori falak felmagasítása, mint már említettem, a Palota e részén a legproblémásabb. Az eredetit és a helyreállítást nem igazán lehet megkülönböztetni, ráadásul a rekonstruált falszakaszok a megváltozott kontextus miatt - segítség (tábla, térkép, modell) híján - nehezen értelmezhetőek. Pláne, ha le is vannak zárva, mint az egyetlen élvezhető részlet, a híd - évek óta.

Tömören: balra új, jobbra régi. Baloldalt egykor a kápolna helyezkedett el, nagyméretű, több emeletet átfogó ablakokkal megvilágítva. Ez a homlokzati szakasz tehát sosem nézett ki így, mint most. Az átjáró faragványait nem olyan régen letisztították, de így is kellemetlenül sebhelyesnek tűnik.

A Széchényi Könyvtár szolgálati bejárata, egy köztes szinten a Palota és a Várhegy alja közt. A háború előtt itt állt a Csikós-szobor. Ez is egy olyan fájdalmas részlet, ami kis odafigyeléssel összehasonlíthatatlanul szebb lehetne. A hibák: egyenkandeláberek, igénytelen biciklitárolók, töredezett burkolat és faragványok, loncsos fű a virágok helyett.

Hatvannégy évvel ezelőtt ez az oroszlán a bombázások alatt kettétört. Ma oldalán jól látható a seb, mint ahogy a golyónyomokat pótló foltok is. Fadrusz János, a századforduló neves szobrásza, a kolozsvári Mátyás-szobor alkotója készítette.

Az Oroszlános-udvar. A Palota legelegánsabb része; nagy részben őrzi eredeti kiképzését. Különösen hatásos a kőburkolat és a magasított barokk ablakok az egykori tróntermen. A homlokzatok és mindenekelőtt a burkolat azonban itt rémes állapotban vannak; a nyílászárók, az ajtók rosszak, az udvar pedig növényzet híján nyaranta is élhetetlen.

Kedvenc részletem: az ablak, amelyen át belátni a Nemzeti Könyvtár büféjébe. Túllépve azon, hogy az ott dolgozó hölgyek végtelenül kedvesek, az árak pedig pofátlanul alacsonyak - azért ez nem hiányzana.

Közlekedőudvar két szinttel az Oroszlános nívója alatt. Ha nem lenne ilyen lepusztult, kicsit kevesebb aszfalttal a kellemes részletek sorát gyarapítaná.

A dunai főhomlokzat középső része. Nem csak arról van szó, hogy elbontották a Habsburg-lépcsőt (amelynek diszszobrai egyébként ott állnak párban a bejárat két oldalán) és leszedték a timpanon plasztikáját: a kép minden egyes részlete a második világháború után készült, ezt a homlokzatot akkor tervezték ilyenre. Az összkép meglehetősen sivár, bár ebből a nézetből a jelenlegi kupola jóval kedvezőbb tömeghatást kelt, mint a régi.

A középrizaliton elhelyezett reklámmolinó tökéletes félreértése mindennek, amit építészeti szépségről, műemléki és városképi értéksől tudni lehet és kell.

A Savoyai-szobor, Róna József 1900-ben elkészült műve a nagy helytörténei ellentmondások egyike. Eredetileg egyáltalán nem ide készült, aztán úgy volt, hogy egy pár évig idekerül, amíg be nem fejezik Ferenc József lovasszobrát. A második világháború után elbonthatták volna, de valamiért megmaradt. A nagy hadvezérnek semmilyen emlékezetes tette nem kötődika  fővároshoz - valószínűleg egyébként épp ezért maradhatott itt. Savoyai részt vett Buda első, sikertelen ostromában, és megsérült a második, sikeresen végződő során is 1686-ben (helyreigazítás: Gallion). Az előtte levő kis tér a hatvanas években alakult ki. A korlát és a kővázák ne tévesszenek meg senkit, azok is akkor készültek. Eredetileg a tér kisebb nagyobb (helyreigazítás: BDzsH) volt, a korláton pedig bronzvázák álltak. Ezekből kettő ma a Sándor-palota kertjét díszíti.

A kupola. Alighanem ennek sorsa fogja kiváltani a leghevesebb vitákat. A jelenlegi homlokzathoz véleményem szerint illeszkedik; amennyiben visszaállításra kerül a régi, ahhoz nyilvánvalóan kevésbé fog.

A Magyar Nemzeti Galéria főbejárata. A galéria nyitva van. Azt hiszem, ez nem érdemel több szót.

Izgalmas részlet: faragványtöredékek a földön a Palota egykori dekorációjából. Hol állhatott eredetileg, és vajon miért maradt itt?

UPDATE: BDzsH és Smalladam egybehangzó állításai szerint a töredékek a Habsburg-lépcső részét képezték, tehát akár egy esetleges helyreállításra is várhatnak.

Lemélyített udvar a dunai homlokzat déli része előtt. Ez a falfelület a 19. végi homlokzat folytatása lefelé; a legutóbbi helyreállítás idején készült. Állapotát, a kopott faragványokat, a szemetszsákokat minden turista láthatja, aki elséták a főhomlokzat végéig.

A barokk szárny; a jelenlegi homlokzat a 18. századi mintájára készült. A nyílászárók miatt ez az összképben egyáltalán nem tűnik fel, sőt. Nem hiszem, hogy különösebb történelmi értéket képvisel jelenlegi állapotában, különösen, hogy maga az anyag (a vakolat) is újonnan készült.

Függetlenül attól, hogy milyen formában, a Palota homlokzata mihamarabbi sürgős helyreállításra szorul. Az elsődlegesen megfontolásra veendő probléma a nyílászáról formája (ezeket egyébként a Történeti Múzeumnak a kilencvenes években befedett belső udvaránál az eredetit idéző módon állították helyre, a vakolatot pedig sárgára színezték). A köz által használható felületek gondosabb karbantartást igényelnének, bár a helyzet nem rossz, különösen a város más területeihez képest.