Értesítés

Kedves Mindenki,

 előzetes ígéretemmel ellentétben ne várjatok frissüléseket a közeljövőben. Egyrészt a munkahelyem, másrészt a köz általános hangulata sajnos komolyan kihat a kedélyállapomomra (hiperérzékeny vagyok :), és egyszerűen megcsömörlöttem néhány dologtól. Őszintén sajnálom azokat az olvasókat (sokszoros siránkozásommal ellentétben vannak és számosak), akik hiába várják a MuMa új tartalmait, de nem tudok ígérni semmit. Ráadásul a helyzet az, hogy olyan dolgokra kell koncentrálnom, amelyekből fenn tudom tartani a jelenlegi luxus életkörülményeimet. :) Bocs a magánéleti mellébeszélésért, de úgy érzem, tartozom az indoklással.

A Pingmag is bedőlt, na. Válság van :)

A blog nem szűnik meg, és nem is függesztem fel, tehát az eddigi tartalmak továbbra is elérhetőek. Jómagam is itt vagyok, nyárig még biztosan az országban, e-mailben pedig örökre, mondjuk.

Mindenkinek, aki valaha itt járt és élvezte a MuMát, kívánom a legjobbakat. Fel a fejjel, és használjátok ki a lehetőségeiteket!

Üdvözlettel

Kovács Dani 


A bejegyzések hiányáról és egy nyílt levél

Valóban, én kérek elnézést, amiért nagyon kevés bejegyzésre kerül sor mostanában. Remélhetőleg hamarosan több időm lesz majd írni ide. Vigaszként itt van néhány az elmúlt időszakban írt néhány érdekesebb cikkem közül, és egy nyílt levél, amelyet magam is támogatnék, ha jogom lenne feliratkozni ezen illusztris névsorba.

Tisztelt Kiss Péter kancelláriaminiszter úr!

Az Erzsébet téri volt buszpályaudvar átépítése nyomán létrejövő Design Terminál megnyitásának kitűzött időpontja 2006. március 30. volt; azóta működhetne a főváros közepén a szakma által is türelmetlenül várt design központ. Ezzel szemben, több mint két és fél évvel a nyitás tervezett időpontja után az épület használatba vételére még mindig nem kerülhet sor, sőt jelen pillanatban a Design Terminál megnyitásának időpontjára még ígéret sincs.

A felújítás befejezése óta eltelt csaknem három évben az épület üresen állt, ezalatt a sajtóból csupán vizsgálatokról és a használatbavételi engedély csúszásáról lehetett értesülni. Az intézmény hiányát kézzelfoghatóvá teszi, hogy bár 2009-et az Európai Unió a kreativitás és innováció évének nyilvánította, e területek hazai reprezentációja megoldatlan. A szakma képviselői számára nyilvánvalónak tűnik, hogy hosszú távon a Design Terminál lehetne az innováció, a kreatív ipar, a design találkozásának, a nemzetközi fejlemények és a hazai eredmények bemutatásának helyszíne, a magyar szakmai élet katalizátora. Az átadás elmaradása miatt jelenleg ezek a funkciók betöltetlenek. A Design Terminál sorsának eddigi alakulása és mindenekelőtt bizonytalan jövője a szakma képviselői számára több kérdést vet fel:

Mi az oka annak, hogy az érvényes kormányhatározat ellenére a design központ nem nyílhat meg? Milyen érdekek akadályozzák, hogy csaknem hat évvel a program meghirdetése, és három évvel az épület átépítésének befejezése után üzemelni kezdhessen a Design Terminál? Ki a felelős azért, hogy Budapest közepén egy komoly anyagi áldozatok árán átalakított épület évekig üresen áll?

Mivel az elmúlt években a Miniszterelnöki Hivatal semmilyen nyilvános információt nem adott az épület használatba vételéről és jövőbeli működtetéséről, kérjük, válaszában tájékoztassa a design szakma képviselőit a Design Terminállal kapcsolatos tervekről.

Köszönettel az áláírók:

Szigeti Szilvia, textiltervező iparművész
Lovas Cecília, főszerkesztő, DesignRoom
Lőrincz Attila, Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete, elnökségi tag
Mascher Róbert, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületének elnöke
Bojár Iván András, művészettörténész, főszerkesztő, Octogon
F. Kovács Attila, építész, belsőépítész
Orlai Balázs, formatervező művész
Kara György, tervezőgrafikus
Zalavári József, formatervező művész
Osvárt Judit, főszerkesztő, H.O.M.E. Magazin
Zsótér László, rektorhelyettes, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Kukorelli Péter, formatervező művész
Dr. Szentpéteri Márton, tanszékvezető, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Pataky Dóra, okleveles építész tervező művész
Lelkes László, a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága elnöke
Kopek Gábor, rektor, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Ferkai András, építészettörténész
Vadas József, művészettörténész
Péter Vladimir, ötvösművész
Droppa Judit, egyetemi tanár, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Antalóczy Tímea, intézeti tanszékvezető, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Martinkó József újságíró, designkritikus
Prof. emer Lengyel István, egyetemi tanár, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Renner Zsuzsanna, főigazgató, Iparművészeti Múzeum

A cikkekhez lapozz.

 

Elolvasom »


Boros-gyűjtemény és programok

A berlini Boros-gyűjteményről írt bejegyzésem a BudapestBerlinSzalon blogján olvasható.

És egyszersmind programajánló:

2009. február 25-én ismét BudapestBerlinSzalon immár harmadik alkalommal!

A két főváros társadalma és kultúrája közti párbeszédre építő eseménysorozat ez alkalommal a Bauhaus témája köré szerveződik. A mindkét országban jelentős mestereket és alkotásokat felsorakoztató művészeti és építészeti stílus kapcsán leginkább azzal foglalkozunk:
milyen tanulságokat hordoz a Bauhaus a ma embere számára?


A BBAUHAUS címet viselő alkalomra 2009. február 25-én 19 órakor kerül sor az Akkuban (Budapest VII., Kazinczy u. 21.).


A meghívott vendégek: Kapovits Réka építész, Molnár Éva,
Molnár Farkas építész leánya, Kelle Antal formatervező és Martinkó József építészetkritikus. A beszélgetést Kovács Dániel művészettörténész vezeti majd (ez én vagyok). A zenéért Katona Dániel felel, valamint a program része Silke Helmerdik berlini médiaművész munkájának bemutatása, illetve Moholy-Nagy filmek vetítése is.

Gyertek el. Jó lesz.

Ja, és csütörtökön pedig Pecha Kucha! 


Szabadság híd, Budapest - tegnapelőtt (asszem)

Különösebb komment nélkül. Nagyon szépen sütött a nap akkor reggel, a levegőt harapni lehetett.



A ljubljanai vár és a budai Palota: rekonstrukciós tanulságok

Ez a bejegyzés eredetileg a Szlovéniáról és Triesztről szóló nyári sorozat (1, 2, 3) záródarabja lett volna, de valamiért elmaradt. Talán jobb is, hogy most, a Palotáról szóló posztok után kerül rá sor, mert így még érdekesebb lehet, amit egyébként is ki akartam emelni vele.

Ljubljana, vár - fotó: wikipédia

A Ljubljana fölé magasodó Várhegyen álló épületkomplexumban az 1960-as évek óta zajló felújítások ugyanis számos roppant érdekes tanulságot rejtegetnek. Az itt zajló helyreállítás egyfajta arany középutat képvisel a műemlékvédelmi szélsőségek között, amelyek egyikére Magyarországon jó példa a minden maradványt bemutató, azokat félreérthetően egymás mellé pakoló, de a funkcionalitásig már el nem jutó simontornyai vár, a másikra a álom-középkort kritikátlanul, átlátszó hazugságok árán is újrateremtő nyírbátori kastély. A Ljubljanában máig zajló munkák fontos tanulságokat tartalmazhatnak a budai Palota majdani rekonstrukciójára nézve, amelyről már írtam.

Elolvasom »


Fischer Judit

Fischer Judit: Azért háború, hogy kiskutya alakú legyen az ország - a képre kattintva kinagyul

Fischer Judit képzőművész, az EXIT információi szerint a Szájjal és Aggyal Festők Világszövetségének éllovasa. A fenti mellett a Háztartási keksz című képe a kedvencem, amely, sosem találnátok ki: egy megcsócsált háztartási kekszet ábrázol, és egyébként sok más művel egyetemben megtekinthető a művész blogján. Ha pedig valaki élőben látna fischerjuditot, megteheti február 21-ig a Stúdió Galériában, a VII. ker. Rottenbiller utca 35. alatt.


A budai vár felújításához 4. Egy helyreállítás lépcsőfokai

A Palota felújításáról szóló bejegyzéssorozat utolsó(nak szánt) darabjában immár szigorúan szubjektív módon azt írom le, hogyan képzelem egy optimális módon zajló új helyreállítás lépcsőfokait. Sajnos korántsem mondhatom, hogy a legfontosabb szakirodalmakat átnéztem: a Tanulmányok Budapest múltjából sorozat 29. száma, amely a Palota történetével foglalkozó 2001-es konferencia előadásait tartalmazza, például nem volt a kezemben. A leírtak értelmezéséhez lásd az előző bejegyzéseket: 

A budai vár felújításához 1.

A budai vár felújításához 2. Miért hagytuk, hogy így legyen?

A budai vár felújításához 3. A Palota ma - képekben


 

Elolvasom »


Február 19: Pecha Kucha + Meetup

A Pecha Kucha Night Budapest és a Kortárs Építészeti Központ köszönti a 2. születésnapját ünneplő Budapest New Technology Meetup-ot!

A New Tech Meetup második születésnapját egy nagyszabású bulival ünnepeljük. Ezt az alkalmat a “geek pecha kucha” sorozat, a nagy sikerű Meetup és a Pecha Kucha Night együtt szervezi. Szeretnénk veletek együtt kinézni a szemellenző mögül, reméljük hogy az előadások mindkét hallgatóságnak érdekes betekintést nyújtanak majd a másik területre. Az időt félbeosztjuk, mindkét csapat hozza a saját prezentáció formátumát: a meetup 5 perc előadás, 5 perc kérdés-válasz, a Pecha Kucha 20 slide, egyenként 20 másodperces időtartammal pörög. Az építészeti és design előadások mellett érdekes techie meetup prezentációkat is hallgathattok.

Peter Eisenman és Patrick Bateman egy lakásban?


Különös párhuzamra derítettem fényt. A fenti képet, amely a keresett sorozatgyilkost, Patrick Batemant ábrázolja saját lakásában, a JoBlo.com egyik grafikusa, Reed készítette. A háttérről azonnal beugrott valami. Nem is olyan rég, 2007. augusztusában adta el Peter Eisenman, a neves amerikai építész, a berlini holokauszt-emlékmű tervezője New York-i lakását, 3,2 millió dollárért. A hír mellett a lakás egy fotója is látható volt (alább). Nézzük csak meg alaposabban! A háttérben ugyanaz a vízszintes ablak, baloldalt távcsővel, elöl pedig mindkét helyen Mies van der Rohe Barcelona-székei, épp csak különböző huzattal! (Bateman jó ízléssel egy Mackintosh-széket is elhelyezett a lakásban, balra fent, de sajnos lecserélte az angol klubfoteleket.) Úristen! Lehet, hogy Patrick Bateman, és Peter Eisenman lakásának új tulajdonosa, Noah Tepperberg impresszárió egy személy?!?

Peter Eisenman lakása


Péntek #50

Komoly jubileumhoz értünk: ez az ötvenedik péntek, hogy összegyűjtöm a hét érdekes cikkeit, elemzéseit, riportjait és eseményeit, és elétek tárom. Sajnos nagyjából mind az ötven alkalom azt bizonyította be: ez az égegyadta világon senkit nem érdekel. (Komolyan mondom, én látom az egyes bejegyzések olvasottságait.) Úgyhogy REFORMÁLUNK!

Elindult a MuMa.Tumblr, amely nagyjából hasonló szerepet tölt be, mint az ezzel párhuzamosan megszűnő eddigi pénteki bejegyzések, csak sokkal gyakrabban frissül. Szóval érdemes odanézni, főleg hétköznaponként, de akár hétvégén. Kirakom majd a linkfalra is, de egy egyszerű mozdulattal a könyvjelzők közé juttatva szemmel tartani tán még praktikusabb.

Annak, aki nem tudja, miről van szó, angolul elmagyarázza a wiki.


A budai vár felújításához 3. A Palota ma - képekben

A budai Palota felújításáról szóló bejegyzéssorozat következő darabjában, alább az épületcsoport jelenlegi állapota kerül terítékre. A körülbelül másfél-két héttel ezelőtt készült fotókhoz fűzött megjegyzésekben úgy aktuális, mint régóta fennálló problémákra szeretnék rámutatni. Ezek némelyike akár egyetlen nap alatt megoldható lenne - másikukhoz viszont új, kielégítő hosszú távú programra lenne szükség. Nem jártam be a teljes területet (lemerült a gép), de a legfontosabb homlokzatok itt vannak. Az ezt következő bejegyzésben a Palota jövőjéről lesz szó.

Előzmények:

A budai vár felújításához 1.

A budai vár felújításához 2. Miért hagytuk, hogy így legyen?

 

Elolvasom »


Kaplicky és Egeraat halott...

...na jó, utóbbi csak gazdasági értelemben. De az elmúlt pár napnak akkor is két olyan híre ez, amely meghatározónak bizonyulhat közép-kelet-európai régiónk építészetére. 

A képen a kortárs építészet meghatározó alakjai. Felül: Norman Foster, Zaha Hadid és Jan Kaplicky. Alul: Amanda Levete, Brian Clarke, Peter Cook és Yael Reisner. A fotó, amelyet Józsitól kaptam, 2003-ban , Brian Clarke 50. születésnapi partiján készült. Clarke üvegművész, dolgozott együtt a Foster & Partners-szel és a Future Systems-szel is; Yael Reisner izraeli építész.

Kaplicky-vel a közép-kelet európai régió lényegében legismertebb építészét vesztette el - ha a Coop Himmelb(l)au-s Wolf D. Prixet nem számítjuk ide. Még úgy is, hogy Kaplicky '68-ban részben a mi tankjaink elől emigrált Londonba, és ott építette fel praxisát. Irodája, az élettársával, Amanda Levetével közösen sikerre vitt Future Systems az elmúlt tizenöt évben a világ élvonalába került, az utóbbi időben pedig otthon is dolgozni kezdett. Bár megnyerte a prágai Nemzeti Könyvtár tervezésére kiírt pályázatot, hosszas vitákat követően a kormány 2010-is elhalasztotta az építkezés megkezdését. Hogy Kaplicky 71 évesen, lánya születését követően mindössze pár órával elhunyt, a könyvtár valószínűleg már sosem fog felépülni.

Erick van Egeraat. Kép: hg.hu

És alighanem ez a sors vár a budapesti Városháza Fórumra is - tervezője, Erick van Egeraat ugyanis pár héttel a budapesti iroda bezárása után végleg csődöt jelentett. Egeraat volt az egyetlen, nemzetközi mércével is számottevő építész, aki Magyarországon működött és irodát tartott fenn, egészen Kas Oosterhuis színrelépéséig. Bár pontos infók egyelőre nem láttak napvilágot, Egeraat alighanem számos, finanszírozhatatlanná vált oroszországi projektjébe bukott bele, és lett számunkra cseppet sem örvendetes módon a gazdasági válság első neves építész áldozata. Kíváncsian várom, a Városháza hogyan reagál a problémára. 


Péntek #49

A múlt héthez hasonlóan ismét rendkívüli szituációból: egy szétrobbantott fürdőszoba romjai fölül kívánok mindenkinek az enyémnél kellemesebb pénteket! Ha van egy kis szerencsém, eme roppant szórakoztató helyzet kitart a jövő hét péntekig. Ha nincs, addigra kitalálok valami újat, istenuccse.


Az 82 esztendős (már?!) Sir David Attenborough Charles Darwinról a Times hasábjain. Nem csak nálunk: német földön is mindegyre bukkannak elő a fel nem robbant világháborús bombák. Megöltek egy emberjogi ügyvédet és a segítségére siető újságírónőt Oroszországban január 19-én - ez a magyar sajtóból abszolút kimaradt. Nyelvreform Törökországban: a skót kapcsolat. Eötvös Péter-interjú a Hungarian Quarterly-ből. Húzogatják a derékszíjakat a nagy amerikai múzeumok - ebből megint nem lesz új Guggenheim... Két-háromezer fontot várnak a Sotheby's árverésén egy darab, pardon, szarért, korántsem nem átvitt értelemben. Belmondo újra a filmvásznon (a két hír között nincs összefüggés). Letűnhet a cenzori rendszer Kínában? Naomi Klein az izraeli termékek bojkottjára szólít fel a Guardian-ben - Martin Altmeyer azon csodálkozik a Tageszeitungban, mit keres az antiszemitizmus a baloldalon.


Ami azt illeti, én egyikőjüket sem értem igazán. Úgyhogy a végére egy hír, amiről tudom, hogy igazán megmelengeti hozzám igazán közelálló nőnemű ismerőseim szívét: 12 ezer fontnál ütötték le Mr Darcy portréját egy londoni árverésen - igen, azt, ami a filmben is szerepelt.

A képek Zachary Baldus munkái. Van belőlük még sok.


A budai vár felújításához 2. Miért hagytuk, hogy így legyen?

A Palotáról és helyreállításáról szóló bejegyzések következő darabjában az első, programadónak szánt írás után arra próbálunk választ találni, miként és hogyan alakult, alakulhatott ki az épületcsoport jelenlegi arculata.

 

Elolvasom »


A budai vár felújításához 1.

Több részből álló bejegyzés-sorozatot szeretnék szentelni egy régóta foglalkoztató témának: a budavári királyi palota felújításának. Az alábbi, első rész áttekintés a jelenlegi helyzetről és a lényeges előzményekről. A továbbiakban szó lesz a Palota mai állapotának legsúlyosabb problémáiról és az általam elképzelt, lehetséges jövőképről. A szituáció nagyzolónak tűnhet, de sajnos a Palota jövőjével szinte egyáltalán nem foglalkoznak nyilvános fórumok; talán a MuMa is segíthet kicsit abban, hogy ez változzék.

 

A budai Vár légifelvételen

 

Elolvasom »


Régebbiek | Végére »